Kerttervezés


Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy a tervezéshez nélkülözhetetlen egy alapos felmérés a terület bejárásával együtt, miközben a kialakítandó kerttel kapcsolatos fontos kérdéseket is megbeszéljük. Ekkor tudjuk meg a méreteken kívül, hogy a Megrendelő mire szeretné használni a kertjét. Egy kert nagyon sok mindenre jó. Családi összejövetelek, baráti beszélgetések, szabadtéri sportolások, nagy pihenések és még sok más apró örömteli órák eltöltésére is.

Spiegel Ákos

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerttervező. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerttervező. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 20., vasárnap

Kerttervezés eredménye


Megvalósult kertterv


Kert a következő évben

A jó kialakításnak és az automata-öntözésnek köszönhetően a tavaly megépített kert hatalmasat fejlődött, pedig tavasszal erőteljesen vissza metszettünk mindent. Ez meghozta gyümölcsét, mert a gyökérzet tudott fejlődni, ami a növények kezdeti életében az egyik legfontosabb szakasz. Ezt az erős visszametszést pár hét alatt behozzák a kerti növények, sőt sokkal sűrűbben hajtanak majd, ami dúsabb virágzatot is jelent. Ezt időközben fokozhatjuk még zöldmetszéssel, ha ügyesek vagyunk.
Bővebben: http://magamkert.blogspot.com/2012/03/metszes-tavasszal.html



Gyepszellőztetés, fűszellőztetés
A télen befülledt, elhalt, megsárgult, bebarnult fűszálak tavaszra a hó alatt teljesen összezáródhatnak, ami nem engedi a talajt rendesen szellőzni. Ezt az összetapadt réteget nekünk el kell távolítanunk, hogy tudjon a gyep rendesen szellőzni, amitől aztán intenzív növekedésbe kezd.

Sokan keverik a gyepszellőztetést a gyeplazítással, ami egy egész más kertápolási munkafolyamat. Másik nagy különbség, hogy a gyeplazítón kések vannak, a fűszellőztető gépen pedig rugók.
Bővebben: http://magamkert.blogspot.com/2012/03/tavaszi-kerti-munkak-gyepszelloztetes.html



Fontos időben elvégezni a megfelelő ápolási munkákat, ami egy minimális kerti munkát jelent, itt csak az időpont és a szaktudás számít, persze kell hozzá egy jól kialakított kert is, ami a lehető legkönnyebben fenntartható. Ezekben a munkákban tudunk segíteni, a fontosabbakat évente pár alkalommal meg is csináljuk szívesen.

Fontos még a kerti tápanyag-utánpótlás is, amit legelőszőr a gyepszellőztetés után kezdhetünk meg, általában március elején. Ez egy indító trágyázás, ami megadja az egész évi alapját a kertünknek. A következő tápanyagpótlást jelezni fogja kertünk, ha figyelmesek vagyunk, észrevesszük. Persze az sem baj, ha nem, mert mi jelezzük ennek idejét.

Nézzük meg milyen lett a kert idén a telepítést követő évben, amikor még egy év sem telt el teljesen:







Élvezzék, szeressék kertjüket!


Készítette: Spiegel Ákos - SD Kertépítés és Kerttervezés

2012-05-20

Spiegel Ákos
www.s-d.hu



2012. április 15., vasárnap

Kertépítés kertterv segítségével


Kerttervezés

Kerttervezéshez nagyon fontos egy alapos felmérés a terület bejárásával együtt. Közben a kialakítandó kerttel kapcsolatos fontos kérdéseket is meg kell beszélni. Mielőtt megtörténne ez a felmérés, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy pontosan mire szeretnénk majd kertünket használni. Sütögetésre, sportra, pihenésre vagy esetleg mindhárom. Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, ezért úgy kell kialakítanunk, hogy minél könnyebben ápolható legyen, ami örömöt jelent majd és nem egy folyamatos gyötrődést.

Felmérés képek





Méretarányos kertterv


Tereprendezés

Fontos a meglévő értékes növényzet megmentése, áttelepítéssel. Ha már tudjuk ezeknek a növényeknek a végleges helyét, próbáljuk meg minél nagyobb földegységgel átültetni, hogy a lehető legnagyobb esélye legyen a túlélésre.

Átültetés mellett folyamatosan zajlik a terület takarítása és vele a növényzet szelektálása. Vannak növények, amiket nem kell átültetni, mert jó helyen vannak. Ezek a hagyásnövények, amiket érdemes ritkítani, gyéríteni, metszéssel rendezni.


Növénytelepítés

Mikor megvagyunk a terület tisztításával, és látjuk már, hogy pontosan mi az, amit meghagytunk a régi és egészséges növényállományból, akkor a kertterv alapján kiválaszthatjuk és megvásárolhatjuk a telepítendő növényzetet. Itt figyelnünk kell a szakmai dolgokra, hogy hosszútávon jól működhessen kertünk egyensúlya. Következő lépés a beszerzett növények elrendezése, persze itt is követjük a tervet, de apróbb módosítások még ültetés alatt is szükségesek, hiszen a kertterv egy kiindulópont. Ezért, hogy minden passzoljon improvizálnunk is muszáj, ezzel még igen sok értéket adhatunk a kialakításra váró kerthez.


Fenyőkéreg terítése

A folyamatos terepegyengetés mellett kialakult a díszkert növényzete, a fenyőkéreg terítése következik, amit megfelelő vastagságban érdemes teríteni, hogy elérjük a kívánt állapotot.





Füvesítés - gyepszőnyeggel

A reggeli fagyok után kezdhetjük a füvesítést, amit most gyepszőnyeggel végzünk. Érdekesség, hogy még a déli órákban is deres volt a kitekert gyep, ami a fűnek nem, de sajnos az éppen virágzó növényeknek kárt okozott.





A frissen elkészült kertre eleinte jobban oda kell figyelnünk. Főleg a kerti öntözésre, hogy gyorsan gyökeresedni tudjon a gyep és a telepített növényzet. Ilyenkor a feleslegesnek tűnő kérdések is fontosak lehetnek, ezért ügyelni kell a folyamatos konzultációra. Szívesen segítünk ebben is, mert nekünk is fontos a kert hosszútávú hatékony működése. Így szép, használható és könnyen ápolható marad.

Képek a kertről:



Készítette: Spiegel Ákos - www.s-d.hu

Kapcsolódó cikkek:

2012-04-12

Spiegel Ákos
SD Kertépítés
www.s-d.hu

2010. október 5., kedd

Mikor nem kell a kertterv

Kert, kertfelújítás, kertépítés, kertterv nélkül

A kert alapos felmérése, személyes egyeztetés kihagyhatatlan dolog a kertépítésben. Rutinos kertépítő, főleg, ha az egy kertátalakítás, kertfelújítás feleslegesen nem veri költségbe a kert tulajdonosát tervek készítésével, ennek költségét az anyagokba teszi, ezzel is szebbé téve a kialakított kertet.

Kerti tó és környékének átalakítása, felújítása:




A kerti automata öntöző rendszer helyszíni felmérése is elkerülhetetlen, mivel a pontos paramétereket tudnunk kell a helyes telepítéshez. Minden növény és a telepített gyep is megkapja a számára optimális vízellátást.

Kerti öntözés kiépítése, fotók működés közben:




Kerti szegélyezés kiépítése a területen. A kertépítés alkotó munka, ezért a készített tervtől a területen sokszor eltér a kertépítő, mivel a kert építése gyakorlati szakma, a területen alkotja meg. Az eltérésekről a tulajdonossal persze folyamatosan egyeztet, ezzel nem hátráltatva a munkavégzés hatékonyságát, dinamikáját sem. Kertépítéskor törekszünk az egyedi kialakításra, mindig viszünk bele valami különlegességet, amitől két kert soha nem lesz egyforma, mivel két egyforma ember sincs...

Kapcsolódó cikkek:
http://s-d.hu/kert/cikkek/kertepites_szeptemberben.php
http://s-d.hu/kert/cikkek/hangulatos-szep-kert.php
http://s-d.hu/kert/cikkek/kertepites_kerttervezes2.php


Spiegel Ákos
SD Kertépítés
www.s-d.hu